lélek koffein

MOST

“Ezt az életnek nevezett társasjátékot MOST már veled együtt szeretném végig játszani!”- Bálint mindig ezt súgja a fülembe, ha látja nehezebb napjaim vannak. Állítása szerint az élet egy hatalmas nagy társasjáték, ahol van, hogy dupla hatost dobunk, de van, hogy akár többször is, de kimaradunk egy körből.
Hm…milyen igaza van.

Luckó hiánya tegnap tetőzött.
Igazából nem is szerettem volna erről írni, meg csöpögni, meg sírni…de nehezen bírom.

Tegnap mikor beszéltem vele telefonon, csicsergése alatt felmerült a születésnapja, -ami majd jövő májusban lesz- és kérte, hogy még mikor majd 91 éves lesz is menjek el vele Disneylandbe. (Mert tudniillik hatalmas nagy álmunk- nekem is-, hogy az ötödik születésnapját majd jövőre ott ünnepeljük.)

Ha beledöglök is akkor is megadom/ megadjuk neki/k ezt az ajándékot.

Erre a mondatára már nem nagyon bírtam tartani magam, persze vigyorogtam kínomban, de egy idő után eltörött a mécses.

Felpuffadt agyon bőgött szemeimet, alig tudtam rendbe tenni, annyira erős a hiánya.
A mostban.

A családunkkal azt szoktuk játszani, hogy mikor nagyon hiányzunk egymásnak, akkor dörzsölni kell a szívünket és a távolból-akárhol is vagyunk a világban- a másik érzi a szeretetet, melegséget, forróságot. (Gondolhatjátok mit művelek több, mint egy hete…🤦🏼‍♀️)
De akkor is: Hiányzik a mostban.

Bálinttal van még egy mondásunk. “Mindig próbáljunk a mostban lenni. És abból hozzuk ki a maximumot!“- igyekszem. Persze ez elég Tolle-papásan hangzik, de mocskosul igaza van. Tanuljuk. Nem mindig megy, de haladunk.

Nem tagadom: a sós levegővel átitatott reggeli 25 fokban a kávém szürcsölése mellett a tengerpartról írom ezeket a sorokat és úgy érzem egy teljesen más világban, egy teljesen más dimenzióban vagyok.
Mostban vagyok.
Az írásommal vagyok.
A jelenben vagyok.
És megpróbálok nem aggódni.

Játéknak fogom fel.
Egyszerűen nem aggódom, hogy lesz.
Mi lesz.
Határzár lesz?
Megint karantén lesz?
Gyerekkel kapcsolatosan sem aggódom. (Persze vannak kivételek…🙈)

Mert a mostban vagyok.
Az elmúlt egy hét is azt mutatta meg kell tudni egy picit állni.
A horvátok nem a gyorsaságról híresek.
Isten ments, hogy ledegradáljam őket, de egyszerűen mindenre ráérnek.
Megoldanak mindent, -nem rohannak,- de csak idővel.
Nincs bennük magyar mentalitással nyakon öntött és hisztérikus stresszel megspékelt rohamtempó.

Abszolút a mostban vannak.
Abszolút a “malo pomalo” életérzést képviselik.

Kisebb-nagyobb megszakításokkal a harmadik hete vagyunk kint az Adrián, és kezdem átvenni ezt az érzést.
Nyugalom van. Béke van. Most van.
Most hirtelen nincs más, csak a pillanat, a most, sok-sok napon át, egymás után, ugyanúgy.

Most nincs majd megyünk, most nincs majd jöttök, most nincs majd lesz valami, most nincs háború, most nincs rosszindulat, most nincs gonoszság.
Most nincs határzár.
Most nincs várakozás.
Most vagyok a tengerben.
Most vagyok a szélben.
Most vagyok a nap ölelésében.
Most vagyok a szélcsendben.
Most vagyok a sós sóhajban.
Most vagyok levendula illatában.
Most vagyok a csillagfényben.
Most vagyok az új búvárbázisunk aurájában.
Most, most vagyok.
És most is csak dörzsölöm a szívemet és most is csak rá gondolok…

K.,

#mostbanvagyok #lélekkoffein #L❤️