_8050353

“Merj sérülékeny lenni!”

“Merj sérülékeny lenni!” Ejtettem rá az ujjaimat a billentyűzetre és küldtem el nektek szombat reggel. Itt ülök a horvát búvárbázisunk teraszán. Semmi más nem hallatszik csak a kabócák táncolása és a hullámok partra tomboló simogatása. Lóg a lábam, az ölemben a laptopom és tudom van 40 percem kiírni magamból az érzéseimet. Bálint a víz alatt bújkál, merül, oktat és segíti a vendégeinket.
Mikor bemegy a vízbe akkor minden porcikámmal az utolsó pillanatig figyelem őt amíg le nem bukik teljesen a víz alá a két hatalmas nagy palackjával a hátán. Aztán eltűnik. Megy a mélybe. Megy a csendbe. Megy egy olyan világba, amit csak azok értenek meg, akiknek az életükké vált a búvárkodás varázsa. Eltűnnek és én egyedül maradok a gondolataimmal. Eszembe jut a tegnap reggel. A kislányommal való beszélgetésem olyan erőkkel hatott rám, mint egy erős koffeinadag. Csicsergő angyal hangján meséli a hétvégéjének legnagyobb élményeit, az új pici játék sirályának az újdonságával elragadott áhitatát, s minden mondatából áramlik a pozitív színtiszta energia. Aztán egyszer csak témát vált: “Anya! Érzed?!”– kérdezi teljesen spontán tőlem, de én abban a pillanatban kapcsolok és tudom, hogy a pici szívecskéjét simogatja, a mellkasán, ahol mind a ketten tudjuk, hogy a lélek lakik. “Érzem kicsim! Nagyon forró! Ott a szeretet áramlása!”– Ez a mi kis játékunk. Dörzsöljük a szívünket, ha nagyon hiányzunk egymásnak. Erről már korábban írtam nektek. Minden erőmmel súrolom a mellkasomat csak hogy átmenjen az energia. “Anya! Én is érzem! Kiabálja a telefonba!” Ez a mi kis játékunk. Aztán még cseverészünk, mesél, csacsog, csiripel, cseverészik. Én pedig szorítom a gombócot a torkomban. És, hogy hogyan kapcsolódik mindez a posztom legelső mondatához? Bálintot néztem, ahogy merült a vízbe. Olyan védtelennek tűnt. Olyan sérülékenynek. Olyan más a vízben, mint kint. Aztán elkezdtem kattogni, hogy a lányaink is azért olyan tiszták, mert pontosan mernek sérülékenyek lenni. Mert egyszerűen meg kell engednünk magunknak azt a kockázatot, hogy teljes életet tudjunk élni. Hogy igenis nem különbözünk másoktól, és, hogy minden ember az. Mindenki. Hiába a zord, hideg, merev külső, attól még minden ember ugyanarra vágyik. A szeretre. A figyelemre. Nos, ezzel csak annyit szerettem volna mondani, hogy nem baj, ha néha gyengének látszódunk, ha esetlennek, ha bénának, ha néha szarul vagyunk, ha nem vagyunk mindig a toppon, ha egyszerűen kiadjuk magunkból a hiányt, a fájdalmat….mert hiszem, hogy a legbátrabb emberek, azok, akik bevállaják a sérülékenységüket… Ezek a gondolatok inspiráltak itt a tengerparton, amikor a legújabb Lélek Koffein projektemet dolgoztam ki a napokban, amiről alig várom, hogy meséljek nektek. Mert bemerem vállalni a sérülékenységemet, a hibáimat. Mert ez a titok…merek ember maradni. Szép hétkezdést nektek drágáim! Kriszta Ui: ezt a képet tegnap rendeltem, minden benne van. Kint van az új búvárbázisunk falán. 💙